Szabi Díszbaromfi tenyészete!!

szeretném bemutatni díszbaromfi tenyészetem és egyéb állataim!!

dsc00681.jpgdsc00680.jpgdsc00679.jpg

 Fajta leírás

A fajta története:

Röviddel azután, hogy behozták a cochin kínát, jött létre Észak-Amerikában     ázsiai ősöktöl a közeli rokon brahma. J. J. Drevenstedt leírásai szerint Új-Angliából (az USA északkeleti államából) a 19. század közepéről származhat. Ahogy a szerző írja, a fajtát "gyakorlati hasznosításra" tenyésztették ki, "mert a bostoni piac barna tojásokat és nagy vágóbaromfit igényelt." C. Plestedt leírta az első brahmát, amelyet kapott (egy pár 1847-ben 5 dollárba került): "A kakas fehér volt, a farka és a szárnyai feketék; a lábai sárgák és tollatlanok, dupla taraja volt és mintegy 4,5 kilogrammot nyomott". A tyúk állítólag 3,5 kg súlyú volt és fekete rajzolatú nyaktollazatot viselt. Szürke csibéken kívül ettől a pártól sárga csibék is keltek. Akkoriban állítólag 8 kilogrammos kakasok voltak. A brahma G. Burnham " A tyúkláz története" című írása révén vált igazán népszerűvé. Ez a szerző már sötét brahmát is tenyésztett. A tenyésztés alapjául Angliából, Viktória királynő tenyészetéből származó cohin-kínákat és azokat a shanghajiakat használta fel, amelyeket 1849-ben Kinából importált. Elsőnek a sötét brahmák kerültek ismét vissza Angliába. Egy bizonyos Mr. Daily állította ki a nagyra értékelt párt és 100 guineáért (2000 márkáért) adta el őket. Ma feltételezhetjük, hogy ezek a típusok mind cochin és maláj keresztezéseiből jöttek létre az USA-ban. Az irodalomban említett legrégebbi importállatok azok az óriástyúkok, amelyeket N. H. Chamberlaim 1846-ban Indiából behozott. 1855 körül kerültek az első brahmák Németországba, Nürnberg térségébe.

Fej és forma

A cochintól eltérően a brahma hátvonala valamivel nyújtottabb, a széles vállak mögött emelkedik és a kakasnál a nagy sarlótollak felső ívénél éri el a legmagasabb pontot, külleme egyébként a cochinéhoz hasonló. A meredeken lefelé haladó mellvonal oldalról nézve széles és kerek. Aszorosan a testre simuló szárnyak végei hátul nem állhatnak ki, hanem a nyeregtollazatban vannak elrejtve. A hátsó testtájék összességében hosszabb, mint a cochinnál, különösen a brahmakakas esetében. A tollgerincek is keményebbek és a sarlótollak fent szétnyílnak. Hátulról nézve a faroktartás kissé nyitott, oldalról azonban tollakal jól fedett. A test alsó vonalát a jól fejlett has hangsúlyozza. Az állás is lényegesen külömbözik a cochinétól, a comb és a csüd a közepesnél hosszabb, az előbbit nagyon dúsan fedik a pehelytollak, az izületektől hátrafelé tollfüggelékek nem érhetik el a 4. lábujj hosszúságát. A csűd tollazott, még a középső és szélső ujj is, a tollak alul hosszú, kemény papucsot képeznek. A sárga láb a kívánatos. A tojó állása valamivel alacsonyabb, a rövidebb nyak és a mélyebb mell által zömökebbnek is hat. A nyergen és a farkon a tollazat dúsabb. A fej egészen széles, erősen domború és mégis kicsinek látszik, a fej tetőpontja a szemek fölött előreugrik, a kis háromsoros bórsótarajnak nincs meghosszabbodott vége (tüskéje). A kicsi, finombőrű álllebenyek a lebernyegszerű torokbőr és a hosszúkás, piros füllebenyek a mélyen ülő narancspiros szemekkel adják a fej jellegzetességeit.

Színváltozatok


Klasszikus színváltozat a világos és a sötét, újabb a fogolyszínű és a sárga-columbiana; néhány éve hozzájött ezekhez az egészen különleges kék-fogolyszínű, mely a fekete szín helyett szép kéket visel. Az arany tónusú kissé világosabb. A feketék 1995 óta engedélyezettek.

Sajátosságok

Az óriás tyúkok a baromfikiállításokon mindig óriási feltűnést keltenek. A cochint meghaladó testmagasságuk összeségében még tömörebb megjelenésűvé teszik az állatokat, amit még a comb- és lábszártollazat is hangsúlyoz. Bár nyugodt lények, de nagyon temperamentumosak is lehetnek. Az enyhe malájharcos-beütés az arckifejezésben is érvényre jut. Tojás- és húshozama felveszi a versenyt más ázsiai fajtákéival.

A kakas súlya; 3,5-5kg

A tojóé 3-4,5kg

Gyűrűnagyság; kakas 27, tojó 24

A tenyésztojás legkissebb súlya; 53 g

A tojáshéj színe; sárgabarna, inkább vörösessárga.

 

(forrás:Horst Schmidt Díszbaromfifajták kézikönyve 1. DISZTYÚKOK)



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 24
Heti: 49
Havi: 227
Össz.: 93 949

Látogatottság növelés
Oldal: Brahma
Szabi Díszbaromfi tenyészete!! - © 2008 - 2024 - szabimadarai.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »